Helyszín : Barcelona, Nou Camp
Időnként erős trágyaszag terjeng a városban péntek óta. Mint a környezetvédelmi hatóság illetékesétől megtudtuk, a bűz elsősorban a Debrecentől nyugatra elterülő remek termőföldekről származik, ahová ezekben a napokban hordják ki a híg sertéstrágyát. A levet permetező traktor mögött elvileg egy olyan erőgépnek kellene haladnia, amely azonnal betárcsázza a földbe a talajjavítót.
Utóbbiról azonban néhány gazda a jelek szerint „megfeledkezik”, vagy csak napokkal később gondoskodik. A földre hulló anyag szagát így a Debrecen környékén uralkodó nyugati szél behozza a városba.
A szag azért is kellemetlen, mert ezekben a napokban tömegesen érkeznek a turisták a városba az augusztus 20-ai virágkarneválra, akik virágillatra vágynának.
www.haon.hutragyaszag-es-viragillat2619608
a kukacával fogott egy törpeharcsát! Megjegyzés : Valószínű én is valami hasonló pofát vágnék, ha kapásom volna 🙂
Két idős bácsi beszélget, hogy ki hogyan szereti a szexet. - Én azt szeretem, amikor a feleségemen gázálarc van. - Miért? - Mert így sokkal szebb, másrészt ha befogom a nyílást, úgy mozog, mint egy 18 éves.
Naceri úgy halmoz botrányt botrányra, mintha kötelező lenne. Emberi léptékkel szinte követhetetlen, hogy miért és hányszor járta meg Franciaország különböző börtöncelláit.
Egyik legismertebb kihágása 2005-ben esett meg, mikor is fél doboz nyugtatóra rátöltött tizenöt pohár whiskey-t, majd pedig megpróbált autót vezetni, de rövid úton lekapcsolták.
Nyereménye : 6 hónap fegyház
Naceri emellett nemrég ült testi erőszakért - volt barátnője haverját ütötte ki -, valamint többször verette meg magát kidobókkal és egyszerű járókelőkkel, de felfüggesztett is kapott már, amiért Cannes-ban néhány autogrammért könyörgő turistának megvillantotta a fenekét.
Teljes cikk a piros linken :
www.tvgo.hucikk481720_bortontol_az_oscar_szoborig___mi_lett_a_taxi_sztarjaival_?utm_source=origo&utm_medium=cimlap&utm_campaign=tvgo
Románok, a Lengyelek és a Magyarok főnek egy üstben a pokolban. Az ördög fia nézi az üstöt. Egyszer csak felkiált: - Apám! Egy román mászik ki az üstből, mit csináljak? - Menj oda fiam és lökd vissza! - Mondja az apja. Az ördögfióka úgy is tesz, majd nézi tovább az üstöt. Egyszer csak megint felkiált: - Apám, apám! Egy lengyel mászik ki az üstből, mit csináljak? - Menj oda fiam és lökd azt is vissza! - Mondja az apja. Az ördögfióka úgy is tesz, majd nézi tovább az üstöt. Egyszer csak harmadszor is felkiált: - Apám, apám! Most egy magyar mászik ki az üstből, mit csináljak? - Hagyd fiam, hadd másszon! A gyerek arca megnyúlik és megkérdi az apját: - Apám te ennyire szereted a magyarokat? - Nem fiam, de ezek úgyis visszarántják egymást.
Barry és John rendszeresen együtt golfoznak. A szokásos szerdai játék közben azonban kénytelenek folyton leállni, mert az előttük haladó két női játékos minden tóba és homokcsapdába beletalál, és csak araszolgatnak a pályán. Végül Barry azt mondja: - Ez így katasztrófa, odamegyek, megkérdezem, megelőzhetjük-e őket. El is indul a nők felé, de félúton megáll, sarkon fordul, és vörös arccal érkezik vissza. - Nem tehetem. Az egyik a feleségem, a másik a szeretőm. Inkább menj te oda. John elindul a nők fele, de ő is megáll félúton és visszafordul: - Hát bazdmeg, erre mondják, hogy kicsi a világ!
Próbáld ki ezt a remek II. világháborús MMO szimulációs játékot!
Több száz tank, harci repülő és hadihajó vár rád!
Élvezetes csaták, lenyügöző grafikák, élethű karakterek.
Ha szereted a háborús, akciós játékokat, ebben biztos nem fogsz
csalódni!
Katt a piros linkre az ingyenes regisztrációhoz!
bit.lyWarThunder-npszr